Többek között azért is szeretem oly’annyira Dél-Kelet Ázsiát, mert minden országa más és más. Hiába azonos régió, sőt, akár szomszédos országok, mindegyik egy teljesen külön világ. Thaiföld például buddhista, s ez mindent meghatároz. Malajzia muzulmán, de a toleránsabb fajtából, legalábbis úgy általánosságban. Vietnam úgyszintén buddhista, erős kínai hatásokkal, de emellett szocialista is egyúttal, s e kettő meglehetősen érdekes keveréket alkot. Indonézia a világ legnagyobb muzulmán országa, de Bali például egy hindu sziget a muzulmán országban. Jelen értekezés tárgya pedig, a Fülöp-szigetek katolikus, méghozzá a bigottabb fajtából. Lássuk hát röviden, mégis miféle hely ez.
- Az éghajlati viszonyok itt meglehetősen érdekesen alakulnak, eddigi szerény, mindösszesen néhány szigetre kiterjedő tapasztalataink alapján (ami a 7107 fős, azaz szigetes alapsokaságot tekintve reprezentatívnak azonban korántsem nevezhető) úgy tűnik, hogy minden szigeten, vagy legalábbis régiónként más és más. Palawanon például, mely a szigetvilág legnyugatibb, vagyis az ázsiai kontinenshez legközelebb eső szélét jelenti, egyáltalán nem az a fülledt és izzasztó meleg a jellemző, mint a kontinentális DK Ázsiában. Nincs is az a kibírhatatlanul nagyon meleg, az idő inkább a legkellemesebb otthoni nyári napokat idézi. Boracayon viszont, ami inkább a szigetek közepe felé található, már sokkal inkább fülledt az idő, de még itt sem egészen annyira mint a kontinensen. Ezen kívül a mikroklíma itt meglehetősen érdekes, a szomszédos Panay északi csücske például állandóan tömör szürke felhőben van, és legnagyobb sajnálatunkra itt sem nagyon süt a nap. Legalábbis eddig.
- A filippínók, avagy csak egyszerűen makákók, ahogy Zoika nevezi őket, a velük való hét hónapos kényszerű összezártsága során szerzett, mint a jelzőből talán kiviláglik, nem feltétlen kellemes tapasztalatai alapján, érdekes egy népség. Előszöris, hihetetlenül lassúak. Egy vacsora elkészítése nemritkán legalább egy órát vesz igénybe, noha az általunk jellemzően látogatott éttermekben pár asztalnál több általában nemigen van, tehát mindez nem feltétlen a hatalmas tömeg számlájára írandó. Általános, turistákkal szembeni viselkedésüket tekintve megintcsak meg kell különböztetnem az egyes régiókat. Palawant érezhetően még nem fertőzte meg a tömegturizmus, jóllehet turisták azért akadnak szép számmal. Az ottani helyi erő ebből kifolyólag még nem az az erőszakos fajta, nem próbál mindenáron valamit rádtukmálni. Boracay e tekintetben szögesebb ellentét már nem is lehetne. Felkapott turistaparadicsom mivoltából adódóan rengeteg a belőlü(n)k rendkívül ellenszenvesen erőszakos módon megélni kívánó, jetskit/parasailinget/islandhoppingot/vitorlázást/kalapot/napszemüveget/fafaragást/mangót/jégkrémet/ésmégkitudjamimindent rádsózni több-kevesebb sikerrel próbáló játékos. Ők a szálloda területére szerencsére nem léphetnek, sőt, ha a szálloda előtti partszakaszon fekszel, ott sem zaklathatnak, vagy ha mégis, hát az őrök sípszóval zavarják el őket. Ellenben a szálloda és a part közötti, homokos sétányon működhetnek, így izgalmas macska-egér játékot játszunk velük. Ha már nagyon unjuk őket, hopp, csak szépen belépünk a szálloda területére, és akkor az ott a ház, máris hoppon maradtak ;o)
- A filippínók régiós viszonylatban meglepően becsületesek. Vagy legalábbis nem akarnak úton-útfélen átbaszni. Kivétel persze azért itt is akad, főleg pedig Boracayon, de az általános jellemző nem ez. Az ember automatikusan előbb kérdez (mármint árat), aztán vásárol, de ez itt jellemzően nem szükséges. Az elővigyázatosság persze azért soha nem árt, de amíg mondjuk pl. Vietnamban tíz esetből legalább kilencszer hülyének néznek, itt tízből kb. egyszer.
- A filippínók számára csupán egyetlen egy alapíz létezik, az édes. A sósat, keserűt, savanyút nem ismerik. Egyszerűen minden, amit megesznek és megisznak, az édes. És ami otthon is édes, az itt sokkal, de sokkal édesebb. És nincs az a sómennyiség, amit a kajákra szórva el tudná nyomni, vagy legalább egy kissé halványítani ezt a mindent átható édes ízt.
- Jellegzetes közlekedési eszközök, melyekről lehetetlen nem megemlékezni. Ámbátor ismereteim meglehetősen felületesek csupán, hirtelen nem nagyon jut eszembe még egy olyan ország, melynek (tömeg)közlekedési eszközei ennyire jellegzetesek, valamint országspecifikusak lennének, mint itt a tricikli, a jeepney, nameg a banca. Már csak ezekért is megérte eljönni ide. Egyszerűen fenomenális, hogy pl. a tricikli kialakítása is szigetenként más és más. Palawanon egyszerű, a főülés előre néz, vele szemben egy pedig hátra. De a szomszédos Busuangán már más, itt van egy előre néző ülés, mögötte pedig egy nagyobb utastér, két, egymással szemben lévő padsorral a két oldalán. Boracayon pedig az utastér és a padsorok stimmelnek, előttük azonban dupla ülés található. Így a tricikli itt már hivatalosan is hat személyes. Plusz sofőr, persze. Más kérdés, hogy amilyen motorokhoz építik hozzá ezeket a szerkezeteket, némelyik még két emberrel is alig bír el.
- Pénz. A helyi fizetőeszköz a peso, vagy piso, ahogy itt ejtik, valamint írják is. Nem annyira meglepő módon a Forintnál még ez is erősebb, a váltószám 5,5 körül mozog. A helyieknek viszont meglepő, hogy a távoli Európában létezik olyan pénz, ami még az övéknél is rosszabb ;o) Ami pedig nekünk meglepő, hogy az itteni bankjegyek olyan hihetetlen mértékben rongyosak, mintha már többszáz éve forgalomban lennének, holott a rájuk nyomtatott évszámok tanúsága szerint általában csak két-három éve vannak. Bizonyára az alapanyag minősége hagy némi kívánnivalót maga után. Talán kispóroltak belőle valamit? Ismerős, ugye? ;o)
Mivel az elején azt ígértem hogy röviden, valamint mivel már negyed éjfél is elmúlt, s ebből kifolyólag annyira álmos vagyok, hogy újabb gondolat már nem is jut eszembe, ezért itt ezt most be is fejezem. Talán holnap reggel fel is kerül a blogra. Vagy este. Úgyhogy addig türelem ;o)
