HTML

K&Zs nagy kalandja Hongkongban es Fulop-szigeteken

Friss topikok

  • pekka-minki: Ha ülsz itthon a képernyő előtt, kint borús, végre már enyhébb, de így is csak 10 fok körüli a hőm... (2013.02.27. 15:06) Puka Beach, Ilig-Iligan Beach, Naplemente a White Beachen
  • tsokistsoook: Rágugliztam a szigetre, és ejtettem értetek pár könnycseppet.:P (2013.02.26. 15:28) Utolso allomas, Boracay
  • pekka-minki: Odaadnám érte a fél papucsom, vagy még a párját is, ha ott lehetnék, ahol ezek a csodás képek kész... (2013.02.23. 15:07) Coron, Busuanga
  • pekka-minki: Tiltakozunk az ENSZ Emberi Jogok Bizottságánál és követeljük, hogy legalább a trópusokon állandó l... (2013.02.20. 15:28) El Nidoban is el tud romlani az ido...
  • pekka-minki: Na most már citromsárga vagyok az irigységtől ezen a fagyos szürke budapesti délelőttön, de sebaj,... (2013.02.19. 09:26) El Nido

Címkék

Final Fin

2013.03.18. 22:48 Kittcsi83

Kinn szakad a havas eso, visszatert a tel, en pedig epp a takaromba burkolozva ulok itthon betegen es nosztalgiazom a kepeinket nezegetve. Ma pontosan ket hete, hogy hazaerkeztunk. Hogy repul az ido...

Ez a nyaralas pont olyan volt, mint amilyennek szerettuk volna, hogy legyen! Izgalmas, kalandos, elmenyekkel teli!

Bar ezt szerintem Ti is, kedves Blogolvasok eszrevettetek az iromanyainkbol! Koszonet, hogy velunk tartottatok, olvastatok (lattuk am a statokbol..;-)) minket! Jovore ugyanitt talalkozunk, de hogy mi is lesz az uj blog cime? Idoben majd megtudjatok!

Addig is zarul Moka Miki Mokatara, azaz vegetert...

...K&Zs nagy kalandja Hongkongban es a Fulop-szigeteken.

Szólj hozzá!

A lehetlen igenis lehetseges!

2013.03.04. 16:16 Kittcsi83

Igen, megcsinaltuk! Nem mondom, kellett hozza nem keves szerecse, bar talan inkabb hatalmas mazli!

Egesz heten neztuk a Cebu honlapjat a kaliboi indulasok miatt. Gyakorlatilag alig volt olyan nap, mikor az a repulo, amire mi foglaltunk jegyet, ne kesve indult volna. Nem mondom, bennem volt a para, hogy mi lesz, ha kesik a repulo es emiatt lekessuk a hongkongi jaratot, de Zs nyugtatgatott, nem lesz gond. Nem veszunk uj jegyet a korabbi jaratra, marad minden az eredetileg tervezettek szerint. 

Kierven a kaliboi repterre hatalmas kaosz fogad minket. Mint egy baromfiudvar, olyan a terminal. Mindenhol emberek, zsivaj, szemet es kosz. Kijelzo sehol, amin nyomon tudnank kovetni az indulasokat (es az esetleges keseseket, ugye), csak hangosbemondon keresztul van utastajekoztatas. Azt felmerjuk mar az elejen, hogy a korabbi jarat is mar kesesben van a kierkeztunkkor. Ekkor mar elkezdunk kicsit aggodni. Mi lesz akkor a mi gepunkkel? 

Nagy nehezen elinditjak azt a gepet, tobb mint egy oras kesessel. Hurra. Na de mikor erkezik meg vajon a mienk? A 4 repulogep allas foglalt, mindig erkezik egy ujabb az eppen felszabadulo ures helyre es az indulas nem igazan nevezheto gyorsnak. Koszonhetoen annak, hogy a sok idiota kinai boklaszik a repteren, nem figyel oda, hogy mar miota be kellett volna szallnia a repulogepbe es eppen meg forro bogres levest szurcsolget es emiatt var ra a gep, mert nem hajlando otthagyni ezt. Sik ideg vagyok mar ekkor, legszivesebben raontenem a levest es leuvoltenem a fejet, hogy huzzal mar a kapudhoz, rad varnak, emiatt nem indultok es emiatt nem szall le a mi repulogepunk. A Cebus lanyok azert megnyugtatnak minket egy kicsit, nagy keses nem lesz, de ez a jelen helyzetben nem vigasz. 

A 16:30-as indulas helyett 17:10-kor indulunk. Van meg remeny a sikeres atszallasra, mivel igy odaerunk talan idoben a kapu bezarasa elott valoszinuleg. Kozben a repulon egy rovid jatek kereteben nyerek egy iPad tartot, mar csak majd a szerkezetet kell hozza beszereznem, hurra. :-)

18:11-kor leszallunk Manilaban. A repteri kisbusz a terminal legvegebe visz minket. Mire beerunk rohanva a borondkiadashoz, mar 18:20 van. A kapunk pedig 5 perc mulva zar. En szaladok at az egesz terminalon a check in-hez, Zs marad a csomagoknal es majd azzal jon utanam. 

A kijelzon meg latom a Hongkong feliratot, ami epp eltunoben van, kozben a kis tablaval a check in reszen belul mar kiabalnak, hogy last call Hongkong. Szolok a lanynak, hogy hello, mi Hongkongba megyunk, itt vagyunk, csak kesett a repulonk Kalibobol, ne hagyjanak itt. Elkezdenek intezkedni, szerencsere. Kerdezik, hol a borond, mondom nekik, hogy fogalmam sincs, meg lehet a gepben, tekintve hogy 5 perce szalltunk le kb. Oke, varnak minket, en varom Zst, nezem, hogy mikor tunik fel a feher polojaban magaval huzva a ket borondot. MIkor megerkezik, mar reg elmult 18:40 is... Borondok becsekkolva, beszallokartyakat megkapjuk, kiserovel robogunk vegig az osszes ellenorzesi ponton at a kapunkig. Ahova eppen odaerunk, mikor a repulonknek indulnia kellene.

Szoval, elertuk. Sikeresen. Es itthon vagyunk. Ugy kb 5 percen mulott, egy osszesen 31 oras uton. :-)

Szólj hozzá!

Fin

2013.03.03. 00:38 Kittcsi83

Hat elerkezett ez is…

Utolso orainkat toltjuk Boracayon. Koran keltunk, megreggeliztunk, mindjart indulunk le a tengerpartra, hogy  11-ig meg kihasznaljunk minden percet furdesre, napozasra. Aztan indulas Kalibo repterere…

Szoval ez most egy elkoszono bejegyzes a kedves Olvasoinktol a leghamarabbi viszontlatasig! Ha tudunk, Hongkongban, illetve Dohaban meg megprobalunk bejelentkezni! Csak odaig jussunk el idoben, mert bar nem gondoltuk volna, de az utazasunk legeslegkalandosabb reszet a vegrere hagytunk…;)

 

Szólj hozzá!

Pentek van! :-) Bar az ido mar nem ilyen borus...;-)

2013.03.01. 14:32 Kittcsi83

17. nap 024.jpg

Szólj hozzá!

Atvaltozas...vagy inkabb visszavaltozas?!

2013.03.01. 14:18 Kittcsi83

Mikor megerkeztunk a Fulop-szigetekre, elso desztinacionknak nem igazan volt mondhato Manila, de mivel oda erkeztunk, hellyel-kozzel azert megis. A repteren utolag visszanezve minden olyan volt, mint egy lassitott felvetel. Lassu beleptetes az orszagba, lassu a csomagkiadas, lassu a penzvaltas… Pedig ez a tipikus filippino mentalitas, ekkor ezt meg nem tudtuk, ejj, raerunk arra meg. Pato Pal bacsi akar a rokonuk is lehetne. Ahogy kerestuk a repteren ejszaka a megfelelo terminalunkat, ahonnan a reggeli gepunk indult, azt egyszercsak kukorekolas toltotte be, azt hittem, rossz helyen jarunk. Hat mi ez, baromfi udvar, nem nemzetkozi terminal? De ez csak a kezdet volt…

Majd Puerto Princessa repteren, az erkezesi oldal bejaratan megpillantottuk a korozott szemelyek listajat. Kisse durva volt hirtelen, kb ezeket amerikai western filmekben szoktuk csak latni. De itt basszus nem, ez a valosag, hat siman elkepzelheto, hogy ezek epp a sabangi erdoben bujkalnak es minket is siman lelonek. Vagy nem. Esetleg en vagyok tul paranoias? J

Majd a borondunket felmarkolva triciklibe pattanunk, irany a buszallomas, hello igazi Fulop-szigetek! Benzingoz, tricikli, lepukkant, store-nak nevezett boltok, por, kosz, van itt minden, elsore kicsit sokkolo, hat hova erkeztunk?! Majd a buszpalyaudvaron kaosz, hivatalos Avon termekeket arusito stand (vicc), mindenki arul mindent, kezzel nagy vederbol oblitos wc, papír persze sehol, majd kezzel…, hat megerkeztunk az igazi Azsiaba. Udv, ujra. J

Sabanghoz kozelitve maradt a hasonlo kep, az ut menten egy-egy haz vagy store, a semmi kozepen. A varosba beerve a  kikoto a centrum, itt mar volt egy-egy turistaknak letesult bolt, ahol elveszett bikiniket lehet potolni, illetve a naptol vedo csudaszep kalapokat lehet beszerezni (nekem is van egy innen) peldaul. Semmi fakszni, pont jo ez igy, kikoto, etterem, bolt, ez boven eleg egy kisebb kozpontnak.

Nyugatrol erkezven megszoktuk a 0-24 oras aramszolgaltatast. Lenne is idegeskedes, ha delelott 11-kor nem lenne, hogyan dolgoznank, sutnenk otthon barmit is, na es a huto? Mi lenne velunk enelkul?! Marpedig itt Sabangban nem nagyon van aram, sot. Este 6-tol ejjel 1 oraig csak. Eloszor, mikor olvastuk, hihetetlennek tunt. Majd megerkezen mar logikusnak. Minek is igazabol? Este 6-kor megy le a nap, addig van termeszetes fenyforras. Ha pedig hamarabb is szukseg volna ra, ott az aggregator. Mukodik minden siman, amugy ejszakara pedig ott van a hold, meg a csillagok, semmi kozvilagitas. Romantikus igazan, de tenyleg. Felnezni es bamulni a vegtelen egboltot, telis-tele a fenylo csilagokkal, varazslatos. Aztan a masnap hajnal. Kakasok kukorekolnak, jelezven, hogy pirkad es valoban. Kell ebresztoora? Jo igy erre megebredni kicsit, majd tovabb aluszni. Sehol egy duda vagy a 139-es busz hangja, mely megkezdi az aznapi muszakot. Csak nekunk indul megszokottan a reggeli ebresztes a telefonunkon beallitott csengohangra…

El Nidoban mar plusz 9 oraval tobbet kaptunk az elektromossagbol, sot, itt mar nem voltunk elszigetelve a vilaghalotol sem. Delutan 4-tol reggel 6-ig volt aram, wifi szinte folyamatosan mukodott. Igazabol itt sem lett volna feltetlenul szukseg ra, de jelentosen novelte a komforterzetunket a plusz oraszam. Konnyebben kommunikaltunk, gordulekenyebb volt a telefon es a laptop feltoltes.  A varosban a store-okban volt, hogy kb 20-as egovel vilagitottak, de volt, ahol csak egy gyertyaval. Mi pedig ejjel-nappal vilagitunk odahaza, meg azt a szobat is, ahol esetleg epp nem tartozkodunk, itt pedig, a vilag masik felen van, aki meg azt sem engedheti meg maganak, hogy energiafogyasztonak valhassa magat.

Coronban mar tok mas a helyzet. Mindig van aram, nagyobb a varos is, fejlettebb az eddig latottaknal, megis megmaradt az az igazi filippino lifestyle, amit megszerettunk Palawanon. Itt a tengerre epitett kis vityillok „udvararol” szol a kukuriku, nem a hatso kertbol, de ugyanugy van. Szerencsere.

Majd egy kis rovid manilai kitero utan megerkeztunk Kaliboba, ami az eddig latottakhoz kepest egy metropolisz. Gyorsettermek, kozvilagitas az ut mellett, benzinkut, gyogyszertar. Mondtuk is egybol ra, hogy ez mar varos, valoban, pedig az eddigiek is azok voltak… Furcsa is igy hirtelen belecsoppenni ebbe, ossze is neztunk Zsvel, hat ez ugyanaz az orszag, mint ahol eddig voltunk? Autok vannak az utakon! Merthogy eddig nem voltak, szinte egyaltalan nem. Csak kisbuszok, esetleg par egyteru. De rendes autok nem. Itt kevesebb a tricikli is, a jeepney-ket pedig a mikrobuszok valtjak fel leginkabb. De azert nem teljesen, mert jeepney azert mindenhol van.

Boracayra megekezven a kikotoben ugyan triciklis fogadott minket, ahogy eddig mindenutt, de valahogy ereztuk mar ekkor, hogy ez itt mas lesz. Az elso seta a parti setanyon, ahogy mar irtuk is, sokkolo. Sok ember, hompolygo tomeg, mindenki vasarol, iszik, eszik. A promenade minden helyen sok turistat vonz, de itt minden elkepzelesunket felulmulta a tomeg. Hianyzott a kis nyugalmas, csendes, eddig megszokott filippino millio. Ekkor elhataroztam, nem itelek elsore, alszom egyet erre.

Majd elerkezett a masnap, borus ido, zoldes tenger, igazabol semmi kulonos. Nem is ertettem/ertettuk hirtelen, miert akartunk mi ennyire idejonni, hat ez nem olyan, mint amilyet akartunk, lattunk kepeken. Kicsit, mintha bantuk volna mar, hogy ez lett a vegso valasztas. Szoval ez a hetfoi nap is eltelt, napozassal, furdessel a tengerben, ami persze szupejo volt, csak megis valahogy mas. Valami hianyzott.

A keddunk is hasonloan telt, annyi kulonbseggel, hogy este mar sikerult kicsit belekostolnunk a sziget rejtett enjebe. Sosem voltunk olyanok, akik a beachen levo „all you can eat xxx peso/ringit/baht/euro/” tipusu ettermekbe szivesen beulnenek vacsorazni. Mindig kerestuk a helyi lehetosegeket, ahol nem europai modra, europai szajiz szerint foznek. Ennek megfeleloen itt is probaltuk megtalalni a helyi kifozdeket, mert tudtuk, hogy kell lennie. Valahol. Sikerult is, egy alig kivilagitott, a fout mellett. Az etlap nem volt tulspirazva, viszont a makako sracok olyan finomat rittyentettek a kis latvanykonyhajukban, hogy mind a tiz ujjunkat megnyaltuk a vacsorank bejezete utan. Mondanom sem kell, hogy ide csak helyiek jottek, rajtunk kivul egy darab turista sem jart azon a kornyeken, igy beulni sem volt eselyuk szerencsere. Ekkor elkezdodott valami. Vegre.

Masnapra szigetturat terveztunk, a helyi lehetosegekhez igazodva. Kocsiberles itt eselytelen, motorkolcsonzo alig, igy a fobb helyi kozlekedesi eszkozzel mentunk el a kiszemelt tengerpartokra. Kiszabadultunk a gyonyoru hotelek, a meno ettermek, a masszazscenterek, szuvenirboltok es a juice arusok magikus buvkorebol, ami csak a white beachre korlatozodik es a triciklis utazasunknak koszononhetoen ismet belecsoppentunk abba a vilagba, amit eddig megismertunk es megszerettunk. Lepukkant store-okat lattunk az út mellett, iskolat, sok-sok iskolas gyerekkel, kisebb hazakat helyiekkel es nem voltak ott gazdag orosz turistak, vagy a naptol rettenetesen felo kinaiak. Szuper jo volt vegre ezt ujra latni.

A sziget masik oldalan kite paradicsom lett kiepitve, mivel az a szelesebb oldal, ahhoz ugye az kell. De az ottani resz nem ennyire kiepitett, mint a mi oldalunk. Hihetetlen, hogy az ut parthoz kozelebb eso oldalan epitik az ujabb, tobb csilagos luxus hotelt, míg vele szemben pedig egy felbemaradt epitkezes kovetkezteben a helyiek birtokba vettek az epuletet es az uveg falak mogott (igy maradtak felbe a munkalatok valoszinuleg) elik az eletuket, azaz eletvitelszeruen ott laknak. Este a vacsorazohelyunk fele menet mindig lattuk, hogy ott fozocskeznek, ulnek a tv elott, mikozben a hatterben szaradtak a ruhak a szaritokotelen. Es elottuk meg ott megy a fout, barki belathat hozzajuk, sot, ok meg ki is integettek nekunk, nem igazan zavarta oket a nyilvanossag. Valosagshow filippino modra.

Szoval erdekes ez a kettosseg ezen a szigeten. Furcsa, de valahol jo is, mert igy mi legalabb megtalaltuk azt, ami eddig a legjobban a szivunkhoz kozelallt. Tudjuk, hogy valahol ez a sziget is meg olyan, nincs 100%-osan elturistasodva, pedig azert a mi letszamunk nem elhanyagolhato tenyezo itt. De szerencsere nem muszaj (sot!) itt leragadni, csak meno helyeken enni, mert a helyiek is istenien foznek, raadasul autentikus kornyezetben gekkokat figyelve vacsorazhatunk istenieket a filippino konyha legjavabol.

 

Szólj hozzá!

Puka Beach, Ilig-Iligan Beach, Naplemente a White Beachen

2013.02.27. 14:05 Kittcsi83

Ma kirandultunk a szigeten, beszamolo hamarosan jon, addig is par kep itt megtekintheto:

https://plus.google.com/u/0/photos/112822620594253906506/albums/5849616051724532929

1 komment

Benyomások, tények és vélemények a Fülöp-szigetekről

2013.02.27. 12:17 Zs_

Többek között azért is szeretem oly’annyira Dél-Kelet Ázsiát, mert minden országa más és más. Hiába azonos régió, sőt, akár szomszédos országok, mindegyik egy teljesen külön világ. Thaiföld például buddhista, s ez mindent meghatároz. Malajzia muzulmán, de a toleránsabb fajtából, legalábbis úgy általánosságban. Vietnam úgyszintén buddhista, erős kínai hatásokkal, de emellett szocialista is egyúttal, s e kettő meglehetősen érdekes keveréket alkot. Indonézia a világ legnagyobb muzulmán országa, de Bali például egy hindu sziget a muzulmán országban. Jelen értekezés tárgya pedig, a Fülöp-szigetek katolikus, méghozzá a bigottabb fajtából. Lássuk hát röviden, mégis miféle hely ez.

  1. Az éghajlati viszonyok itt meglehetősen érdekesen alakulnak, eddigi szerény, mindösszesen néhány szigetre kiterjedő tapasztalataink alapján (ami a 7107 fős, azaz szigetes alapsokaságot tekintve reprezentatívnak azonban korántsem nevezhető) úgy tűnik, hogy minden szigeten, vagy legalábbis régiónként más és más. Palawanon például, mely a szigetvilág legnyugatibb, vagyis az ázsiai kontinenshez legközelebb eső szélét jelenti, egyáltalán nem az a fülledt és izzasztó meleg a jellemző, mint a kontinentális DK Ázsiában. Nincs is az a kibírhatatlanul nagyon meleg, az idő inkább a legkellemesebb otthoni nyári napokat idézi. Boracayon viszont, ami inkább a szigetek közepe felé található, már sokkal inkább fülledt az idő, de még itt sem egészen annyira mint a kontinensen. Ezen kívül a mikroklíma itt meglehetősen érdekes, a szomszédos Panay északi csücske például állandóan tömör szürke felhőben van, és legnagyobb sajnálatunkra itt sem nagyon süt a nap. Legalábbis eddig.
  2. A filippínók, avagy csak egyszerűen makákók, ahogy Zoika nevezi őket, a velük való hét hónapos kényszerű összezártsága során szerzett, mint a jelzőből talán kiviláglik, nem feltétlen kellemes tapasztalatai alapján, érdekes egy népség. Előszöris, hihetetlenül lassúak. Egy vacsora elkészítése nemritkán legalább egy órát vesz igénybe, noha az általunk jellemzően látogatott éttermekben pár asztalnál több általában nemigen van, tehát mindez nem feltétlen a hatalmas tömeg számlájára írandó. Általános, turistákkal szembeni viselkedésüket tekintve megintcsak meg kell különböztetnem az egyes régiókat. Palawant érezhetően még nem fertőzte meg a tömegturizmus, jóllehet turisták azért akadnak szép számmal. Az ottani helyi erő ebből kifolyólag még nem az az erőszakos fajta, nem próbál mindenáron valamit rádtukmálni. Boracay e tekintetben szögesebb ellentét már nem is lehetne. Felkapott turistaparadicsom mivoltából adódóan rengeteg a belőlü(n)k rendkívül ellenszenvesen erőszakos módon megélni kívánó, jetskit/parasailinget/islandhoppingot/vitorlázást/kalapot/napszemüveget/fafaragást/mangót/jégkrémet/ésmégkitudjamimindent rádsózni több-kevesebb sikerrel próbáló játékos. Ők a szálloda területére szerencsére nem léphetnek, sőt, ha a szálloda előtti partszakaszon fekszel, ott sem zaklathatnak, vagy ha mégis, hát az őrök sípszóval zavarják el őket. Ellenben a szálloda és a part közötti, homokos sétányon működhetnek, így izgalmas macska-egér játékot játszunk velük. Ha már nagyon unjuk őket, hopp, csak szépen belépünk a szálloda területére, és akkor az ott a ház, máris hoppon maradtak ;o)
  3. A filippínók régiós viszonylatban meglepően becsületesek. Vagy legalábbis nem akarnak úton-útfélen átbaszni. Kivétel persze azért itt is akad, főleg pedig Boracayon, de az általános jellemző nem ez. Az ember automatikusan előbb kérdez (mármint árat), aztán vásárol, de ez itt jellemzően nem szükséges. Az elővigyázatosság persze azért soha nem árt, de amíg mondjuk pl. Vietnamban tíz esetből legalább kilencszer hülyének néznek, itt tízből kb. egyszer.
  4. A filippínók számára csupán egyetlen egy alapíz létezik, az édes. A sósat, keserűt, savanyút nem ismerik. Egyszerűen minden, amit megesznek és megisznak, az édes. És ami otthon is édes, az itt sokkal, de sokkal édesebb. És nincs az a sómennyiség, amit a kajákra szórva el tudná nyomni, vagy legalább egy kissé halványítani ezt a mindent átható édes ízt.
  5. Jellegzetes közlekedési eszközök, melyekről lehetetlen nem megemlékezni. Ámbátor ismereteim meglehetősen felületesek csupán, hirtelen nem nagyon jut eszembe még egy olyan ország, melynek (tömeg)közlekedési eszközei ennyire jellegzetesek, valamint országspecifikusak lennének, mint itt a tricikli, a jeepney, nameg a banca. Már csak ezekért is megérte eljönni ide. Egyszerűen fenomenális, hogy pl. a tricikli kialakítása is szigetenként más és más. Palawanon egyszerű, a főülés előre néz, vele szemben egy pedig hátra. De a szomszédos Busuangán már más, itt van egy előre néző ülés, mögötte pedig egy nagyobb utastér, két, egymással szemben lévő padsorral a két oldalán. Boracayon pedig az utastér és a padsorok stimmelnek, előttük azonban dupla ülés található. Így a tricikli itt már hivatalosan is hat személyes. Plusz sofőr, persze. Más kérdés, hogy amilyen motorokhoz építik hozzá ezeket a szerkezeteket, némelyik még két emberrel is alig bír el.
  6. Pénz. A helyi fizetőeszköz a peso, vagy piso, ahogy itt ejtik, valamint írják is. Nem annyira meglepő módon a Forintnál még ez is erősebb, a váltószám 5,5 körül mozog. A helyieknek viszont meglepő, hogy a távoli Európában létezik olyan pénz, ami még az övéknél is rosszabb ;o) Ami pedig nekünk meglepő, hogy az itteni bankjegyek olyan hihetetlen mértékben rongyosak, mintha már többszáz éve forgalomban lennének, holott a rájuk nyomtatott évszámok tanúsága szerint általában csak két-három éve vannak. Bizonyára az alapanyag minősége hagy némi kívánnivalót maga után. Talán kispóroltak belőle valamit? Ismerős, ugye? ;o)

Mivel az elején azt ígértem hogy röviden, valamint mivel már negyed éjfél is elmúlt, s ebből kifolyólag annyira álmos vagyok, hogy újabb gondolat már nem is jut eszembe, ezért itt ezt most be is fejezem. Talán holnap reggel fel is kerül a blogra. Vagy este. Úgyhogy addig türelem ;o)

Szólj hozzá!

Boracay

2013.02.26. 12:30 Zs_

Mivel K momentán éppen elfelejtette a jelszavát, ezért általam... ;o)

https://plus.google.com/u/0/photos/112822620594253906506/albums/5849219572088436593

Szólj hozzá!

Utolso allomas, Boracay

2013.02.26. 00:58 Kittcsi83

Vasarnap korai keles, gyors reggeli (finom, mezedes, kozepes meretu banan, amit a helyi piacon vettunk Coronban meg elozo este 1 kg mangoval egyutt), indulas ki a repterre. Szokas szerint teli a transzferbusz, nincs egy ures hely sem, de nem sokaig ulunk kenyelmetlenul, mert az ut a busuangai repterre a varosbol kb fel ora.

Kipattanunk a buszbol, kezdodik a borondbol hatizsakba/zsirafos strandtaskaba/sporttaskaba atpakolas, mivel elerkeztunk ahhoz a repulesunkhoz, ahol a borondunk max 10 kg lehetett. A plusz sulyt igencsak buntetik, ellenben a kezipoggyasz lehet 7 kg-os, emiatt kellett az atcsoportositos hadmuvelethez folyamodnunk. Az akcio sikeres lett, a ket borond volt kicsit tobb, mint 20 kg, de ezzel a pici tobblettel nem foglalkoztak. A rontgensugaras atvilagitas megfelelo szerkezet hianyaban meg a becsekkolas elott ugyan megtortent, de emberi erovel (es talan rontgen szemmel?) vegeztek. Jol felturtak mindenki poggyaszat, kiforgattak a taskakat, fenn is akadt a nalam guberalo biztonsagi embernel egy igen veszelyes, 150 ml-es hajtogazas fegyver, neven nevezve egy Rexona dezodor. Ugye mondanom sem kell, hogy rutinosan ilyet sosem pakolnek a kezipoggyaszba, oda minden csak pici meretben johet, figyelve a nemzetkozi szabalyozasra, de hat ez kerem a borondben lapult a neszeszeremben. Kerdon nezunk ra, hogy most miert is akarja elvenni, hat a meretet (igen nagy, ugye…) es a hajtogazas mivoltat kifogasolja, ezt nem vihetem fel, benne is volt a kis aprobetus reszben a repjegy foglalasakor biztos. Vagy nem. Ugyanis Zs, az enyemmel azonos elven mukodo dezodorja, mely ugyanazzal az urtartalommal bir, az nem esik ilyen szigoru banasmod ala, o repulhet az Airphil Express-szel. Kiveteleznek a Nivea termekekkel, ez nem er. A meccs vegeredmenye: Beiersdorf vs. Unilever: 1:0.

Beulunk a kis terminalocska (tenyleg pici) varotermebe, gyulekeznek az utasok. Kozel azonos idoben repul a Zest Air legitarsasag gepe is Manilaba, igy ket gepnyi ember varakozik turelmesen. Akinek nem jut hely a padsorokban, az kap muanya szeket, hogy ne kelljen acsorognia. Egyszercsak szol a hangosbemondo, hogy az erkezo gep kesni fog 20 percet, igy lehet lesz csuszas is az indulasban. Kicsit ideges leszek, utalok igy varakozni, no meg a keses is, de szinte percre pontosan abban az idoben, mikorra igertek, landol is a kis repunk, egy Bombardier Q400-as. A repteri szemelyzet mar varakozo allasban varja, hogy lecsaphasson feltolteni uzemanyaggal a gepet es az erkezo utasok borondjei helyre betegyek az induloket. Megy minden, mint a karikacsapas, nyilik a terminal ajto is, szallhatunk be a repcsibe. A tervezett indulas helyett kb max. 2 perc kesessel indultunk is Busuangarol. Azert ezt nem hittuk volna, hogy 20 perc alatt siman indulasra keszen lesz visszafele a jarat. Ezzel sajnos veget is er utazasunk legkalandosabb szakasza, amit en barmikor ujra vegigcsinalnek, max valahogy a hajoutat hagynam ki a bulibol, de utolag nezve az is egy hatalmas elmeny volt szamomra. Amit mashogy csinalnank valoszinuleg az az, hogy Sabangba nem mennek, es az ott nyert idot Coronban toltenenk es tobb kirandulasra neveznenk be, hogy meg tobb csodaszep szigetet lathassunk.

Manilaban 1 ora mulva landolunk, csomagot kivesszuk, indulhat az atpakolos moka vissza a borondbe, ujra a normal sulyhatarral utazunk, igy nem nezunk ki ugy mar, mint a karacsonyfa a sok kezipoggyasz miatt. A Cebu Air self check-in gepeknek koszonhetoen gyorsan elintezzuk a becsekkolast, majd feladjuk a borondoket is. Furcsa mod valamiert mindketten ehesek lettunk nagyon, igy arra a dontesre jutunk, nezunk valami harapnivalot a repteren. Zs nem egy nagy gorsetteremlancba jaro egyen, na de azert (nagy szerencsemre) a filippinok kedvenc gyorsetteremlanca, a Jollibee az o erdeklodeset is felkelti, raadasul pont van itt egy , ugyhogy be is terunk oda ebedelni.  Teli van filippinoval, mi vagyunk az egyeduli feherek. A kinalat igen valtozatos. A hamburgereken kivul lehet enni meg peldaul bolognait, sult csirket, tonhalas pitet, valami leves felet is, menuben. Halali. Az arak raadasul igen olcsok, gyakorlatilag az utazasunk soran itt kajalunk a legkevesebb penzbol meg (sot mi tobb, az egesz repteren hihetelen kedvezo arak vannak, barhol mashol eddig csak dragabban tudtunk kajalani). Rendelunk ket hamburger menut, Zs meg hozza egy sultcsirkecombos menut (a rizsat ugy csomagoljak be hozza, mint a hamburgert), en pedig megkostolom a bolognait. Mondanom sem kell, hogy alapvetoen megint minden edeskes, mi mas is lenne amugy…egyedul a krumpli sos egy picit. De finom minden, jol is lakunk vele.

Jollibeenel vegezven lemegyunk a terminalhoz, en olvasgatok, Zs blogot irt. Lassan kozeledik a 3 ora es az indulasunk, igy odasetalunk a kapuhoz, hat mar megy a boarding, idoben erkezunk  szerencsere. Beulunk a repube, nincs tele a jarat, hat akkor irany Kalibo. Varunk, varunk es meg mindig varunk, nem indulunk. Vajon mi lehet? Kapitany egyszercsak bekoszon az utasoknak es beszamol arrol, hogy sajnos nem tudunk felszallni, mert Kalibo reptere epp teli van, nem tud tobb gepet kiszolgalni, igy jelenleg nincs felszallasi engedelyunk. Hurra. A gepen megy a fagyasztas, fazunk is mar eleg rendesen. Hiaba probaljuk elutni az idot olvasassal, keresztrejtveny fejtessel, stb., csak nem akarunk indulni. Zs is mar kezd elegge ideges lenni, ugyanis szerinte ez a gep fog majd visszafordulni Kaliboban Manila fele es nekunk pont erre a jaratra szol a repjegyunk a hazafele utunk soran. Igy, ha hasonlo helyzet adodik, kesve erunk Manilaba es nem biztos, hogy megvar minket a masik jarat, amivel Hongkongba jutnank el. Ami azert nagyon gaz, mert akkor bukjuk a HKG-BUD repjegyet is, amibe meg belegondolni sem akarunk. Tobb, mint masfel oras varakozas utan vegre elindulunk, bar a kifutopalya elott is meg acsorgunk nem keveset, aztan vegul kigurulunk oda is, padlogaz es irany az eg. Vegre. Delutan 4 helyett 6-kor landolunk, gyors transzfer szerzes utan irany Caticlan. Az ut oda masfel ora, a felet mar sotetben tesszuk meg. Odaerkezven a hajoterminalon elkezdodik a lehuzasok sorozata. Fizess terminal es valami kornyezetvedelmi illeteket a hajojegyen felul. Majd atvisznek amugy a kb. 500 meterre se levo szigetre nem keves adminisztracio aran, igen sok ido alatt. Majd ott kiszallva a triciklis kozli, hogy a Station 2-re, ahova mi megyunk, 100 peso az ut. Kesz rablas. Nyilvan nem mondhatod neki, hogy Puerto Princessaban, kb 4x olyan hosszu utert, mint amit itt megtettunk, 125 pesot fizettunk kettonket. Vagy egy ugyanilyen hosszusagu szakasz megteteleert Coronban kettonknek 30 peso volt az ut. Na mindegy, tudjuk, hogy azert itt masok lesznek a viszonyok, na de azert ennyire... Betarsulunk vegul egy parhoz, igy csokken a viteldijunk, 75 peso/par a vegso ar. Megerkezunk a hotelhez, becsekkolunk, megkapjuk a szobahoz a kis kartyat, irany felfele. Szep nagy szobank van, kilatas az nincs, de nem is nagy gond, nem a szobaban fogjuk tolteni az idonk nagy reszet. Keso este leven meg lemegyunk a partra korbenezni, milyen is az elet Boracayon.

Haaat, sejtettuk, hogy turistas lesz a sziget (mert itt van a vilag egyik legszebbnek mondott tengerpartja, a white beach, mely igen sok turistat vonz), na de hogy ennyire, azt nem gondoltuk. Hompolyog a tomeg az uton, mindenhol folyik a vacsoraztatas, boltok, koldusok(!) vannak a homokban ucsorogve, elkepeszto. Az eddig latottakhoz kepest ez valosagos sokkhatas, ennyi emberrel Palawanon es Busuangan osszesen nem talalkoztunk, mint itt egy este alatt. Elso blikkre azt mondanank, hogy nem is tetszik, de nem akarunk elhamarkodva, elso benyomasok altal velemenyt alkotni. Alszunk majd ra egyet, aztan masnap meglatjuk, milyen a sziget nappali arca.

1 komment

Hogy kerül a kis Vuk a Dél-Kínai tengerbe?

2013.02.25. 14:51 Zs_

Jóllehet már ismét Manilában ülünk (immáron másodszor utunk során, de még nem utoljára), s a csatlakozást várjuk Kaliboba (mármint amikor ezt írtam, a tényállás valóban ez volt, de mivel a feltöltés sajnálatos módon már nem sikerült, ezért ez már Boracayon történik), erre a bizonyos momentumra, nevezetesen az El Nido – Coron hajóútra úgy érzem még vissza kell térjek.

Ugorjunk hát vissza két napot az időben, egészen péntek hajnali háromnegyed hatig, mikor is óra csörög, ismét egy korai kelés, egy óránk van megreggelizni és gyorsan összekapni magunk, aztán indulás a kikötőbe. A reggeli már kissé kapkodósra sikeredik, de a két jókora argentin marhahúsos szendvicset (hjah, a globalizáció…) hősiesen letolom. Mire kiérünk a kikötőbe, már azon morfondírozom, hogy talán mégsem kellett volna, legalábbis a gyomrom már kissé kavarog, pedig még szilárd talaj van a lábunk alatt. Hogy mindez valóban a gyors zablásától, esetleg van némi szerepe benne a tegnap bozótvágó machete-vel felszeletelt kókusznak, végül sem derül ki.

Az indulás 7:30-ra van kiírva, de persze ekkor még semmi. Nem lepődünk meg, nem idegeskedünk, ez a filippínó ritmus, majd elindulunk ha eljön az ideje. Lassacskán azért csak elkezdődik a beszállítás, csomagok be alulra, mi pedig a fedélzeten keresünk egy többé-kevésbé megfelelőnek tűnő helyet, ablak mellett persze, hogy kilássunk. A hajó egyébként úgy néz ki mint egy túlméretezett banca, kb. mint a dunai vizibuszok, csak lényegesen keskenyebb, ha nem számoljuk a két oldalt jó messzire kinyúló ’bolhalábakat’. Ha számoljuk, akkor lényegesen szélesebb. Fedélzetén az utastér, padok hosszában, mint otthon a metrón. Keresztben, a padok magasságában hatalmas gerendák, melyek a bolhalábakat tartják. Az ablakai néhol bedeszkázva, de ennek ekkor még nem tulajdonítunk különösebb jelentőséget. Egyébként remek egy szerkezet, semmi turistás nincs benne, noha ezt az útvonalat jellemzően inkább turisták járják, az arány most is kb. háromnegyed – egynegyed, a turisták javára. Éppen ilyesmivel szerettem volna utazni.

Ahogy ott ülünk, és várjuk az indulást, K arcára már kiül a félelem, és nemsokára jönnek az ilyenkor szokásos kérdések is, mi lesz ha elsüllyedünk, stb. Hát ugyan mi lenne, kiúszunk ;o) Ez persze nem nyugtatja meg, ellenben engem e fontos problematika elbagatellizálásával vádol. Kissé komolyabbra fordítom tehát, próbálom nyugtatgatni, hogy elég nagy ez a hajó, ezen kívül évek óta járja ezt az útvonalat, és ez idő alatt még egyetlen egyszer sem süllyedt el, talán csak nem pont most fog, de nem sok sikerrel. E pillanatban egyébként még jómagam is teljesen kellemes és nyugodt útra, amolyan sétahajókázás féleségre számítok. Nehéz lett volna ennél nagyobbat tévedni ;o)

Pont egy órás késéssel indulunk, időközben a felső fedélzetet is jól telepakolják mindenféle dobozokkal. Kiosztják az utastér elejében felhalmozott mentőmellényeket, melyet mindenki mosolyogva fogad, ráülnek, háttámlának használják, stb. Ahogy kimanőverezünk a kikötőből, rögtön kimegyek az orrába, fényképezgetem a tájat. Egyszerűen nem lehet betelni a körös-körül mindenfelé elterülő, a tengerből meredeken kiemelkedő, dús és buja zöld növényzettel benőtt hatalmas mészkősziklák látványával. Szépen lassan kiérünk az öbölből, a tenger egyre inkább hullámzik, de ez ekkor még inkább mókásnak tűnik. A gyomrom továbbra is éppen annyira kevereg, mint már a kikötőben is, egyelőre még semmi extra hatás. Visszamegyek az utastérbe, leülök a helyemre. A hullámzás egyre csak fokozódik, s ezen a ponton kezdem úgy érezni, ebből akár még gondok is lehetnek. Nem nyújthatok túl szép látványt, az utastársak tippeket adnak, mit is kell tenni ’motion sickness’, avagy tengeribetegség esetén. Én azonban inkább a saját módszerre szavazok, gyerünk ki a friss levegőre, ott biztos jobb lesz. Kiülök az utastér elejébe, a felső fedélzetre, vagyis az utastér tetejére vezető lépcső tetejére, és már erősen szenvedek. Kisvártatva jön K is, érdeklődik hogy minden rendben-e? Hát nem, semmi sincs rendben. Talán ha le tudnék feküdni, kicsit jobb lenne. Bent ez esélytelen, így megkérem hogy hozzon fel két mentőmellényt, majd azokra ráfekszem. De mire visszaér velük, a kis Vuk már igencsak türelmetlenkedik. Keserű nyál, állkapocszsibbadás, a rutinos alkoholisták tudják hogy innen már ritkán van visszaút ;o) Nos, nekem ezúttal még van, bár igencsak sietős tempóban kászálódok le a tetőről, és megyek hátra a hajó oldalában, hogy ha már, hát mégse csak úgy mindenki előtt. De mire hátraérek, a késztetés múlóban. Ácsorgok ott egy kicsit, éppen az utastér végének magasságában, ezután következik a wc, kiváló hely ha a szükség mégis úgy hozná. De egyelőre nem hozzá, így kissé hátrébb sétálok, a hajó legvégébe, ahol a legénység éppen főzőcskézik valamit, mármint az a része amelyik éppen nem az itt található padokon alszik. Leülök szépen melléjük, fej lehajt a térdre, kényelmesnek nem kényelmes, de az állapot fenntartható, s ami jelen helyzetemben nagy jelentőséggel bír, nem rosszabbodik tovább. Fél órát biztos elücsörgök ott, lehet többet is, mire ismét megjelenik K, hogylétem felől érdeklődni. Köszönöm, változatlan.

Aztán amikor már úgy érzem hogy eleget ücsörögtem ott, valamint már eléggé útban vagyok a legénységnek, veszem a bátorságot hogy visszatérjek az utastérbe. Pozíciót foglalok az egyik keresztben lévő hatalmas gerendán, a fejem az előttem lévő padon helyezkedő mentőmellények közé helyezem, lehetőleg ne is lássam ahogy imbolyog minden. Így kissé jobb. Nem telik el azonban sok idő, s kiérünk a Palawan északi végét övező szigetek közül, ahol már valódi háború dúl. Ahogy ott vegetálok, s szkanderozok a gyomrommal, egyszercsak óriási adag víz érkezik az utastérbe, elborítva mindent és mindenkit aki és ami az oldalsó padokon megtalálható. Bambán felnézek, felkapom a padon lévő cuccaink, de a világ már forog. A matrózok igencsak sietősen a fedélzeten fekvő deszkákat szögezik az ablakok elé, nekem pedig már csak annyi lehetőségem maradt, hogy hirtelen K kezébe nyomjak mindent ami az ölemben fekszik, és kirontsak az utastérből a szűk ajtónyíláson. E röpke pár pillanat alatt is eszembe jut azonban Tróger Úr, aki nagyobb tömeg előtt csakis ’római császár’ pozícióban hajlandó hányni, mert hát azért mégis, az ember az utolsó pillanatokban se veszítse el a méltóságát, így ahogy kiérek, nem csak úgy szimplán térdre rogyok, hanem elegánsan fél térdre ereszkedek, megmarkolom a kötelekből álló korlátot, hogy lehetőleg azért mégse essek ki, és a kis Vuk máris fejest ugrik a Dél-Kínai tengerbe. Az egyik matróz bátorítólag veregeti a vállam, feltehetőleg nem kevés ilyet látott már. Mikor úgy érzem hogy távozott aminek távoznia kellett, nagy nehezen feltápászkodok, s hátratántorgok a hajó végébe. A wc-ből hasonló hangok hallatszanak ki, úgy tűnik az egyik utastársnak még arra is volt ideje hogy odáig eljusson. Kissé irigylem érte.  A hullámok már folyamatosan beterítik az egész hajót, kapok is egy olyan adagot, hogy akár a vízbe is ugorhattam volna, akkor se lennék vizesebb.

Kifújom magam, így azért egy kicsit szebb a világ, rövid időre egész jól leszek. Gyerünk vissza a helyünkre. K addigra becsomagolta a cuccaink az egyik esőkabátba, remek ötlet, így legalább talán azok szárazon maradnak. Érdeklődök a hogyléte felől, s bár hozzám képest egyenesen remekül van, azért nemsokára ő is hátrafárad ezen az égövön nem őshonos állatokat telepíteni a tengerbe ;o) Igyekszem a körülményekhez képest stabilan rögzíteni magam a gerendán, mission impossible. A hullámzás még mindig fokozódik, én pedig a következő néhány órát masszívan a saját térdemre borulva töltöm. Ez az egyetlen olyan helyzet, amikor viszonylag kevéssé látom a körülöttem lévő háborgást, és így valahogy a gyomrom sem kavarog annyira. De amint felnézek, ez abban a pillanatban meg is változik, így ezt nem sűrűn teszem. Nincs már messze a csúcspont, a nyílt tengeren olyan hullámokon bukdácsolunk, hogy a hajó hol 45 fokban felfelé, hol ugyanennyiben lefelé áll, és minden egyes alkalommal, amikor az orra belefúródik a következő hullámba, hatalmas adag víz érkezik az utastérbe is. Minden illeszték recseg és ropog, valóban úgy tűnik hogy már csak pillanatok vannak hátra, és az egész ripityára törik. A hatalmas keresztgerendák, amik egyikén ugyebár jómagam is helyet foglalok, előre-hátra mozognak, de a hajó azért állja a sarat. Felemelem a fejem egy-egy röpke pillanatra, körbenézek, hát a társaság felén már rajta a mentőmellény, csupa hófehér arc, ki kis zacsiba rókázik, ki félig kilóg a fedélzetre és úgy intézi, ízlés szerint. Az arcokon rémület, többen az oszlopokat ölelgetik, a fülöpök bőszen imádkoznak. K meglepően nyugodtnak tűnik, az indulás előtti félelemnek nyoma sincs, hősiesen viseli a megpróbáltatásokat. Sőt mi több, neki jut eszébe, hogy ha az eredetileg a bőröndöknek szánt szemeteszsákokat magunkra vesszük, legalább nem leszünk újra és újra csurom vizesek minden egyes vízbetörés alkalmával. Az utastársak elismerő mosollyal nyugtázzák e frappáns ötletet, mi pedig ezek után már valóban kevésbé ázunk. A maradék két szemeteszsákot, valamint a másik esőkabátot K még kiosztja a legmegviseltebb utastársaknak, akik nem győznek hálálkodni.

Nem tudom, hogy az összesen 8,5 órás útból mennyi tölthettünk a nyílt tengeren, az előbbiekben részletezett körülmények között, de nekem egy örökkévalóságnak tűnik, mire végre valahára a látóhatár szélén feltűnő szigetek közé érünk, a hullámok csitulnak, és már nem ömlik be folyamatosan a víz. Felkászálódunk a felső fedélzetre, próbáljuk kissé kifújni magunk, illetve az erős szélben úgy-ahogy megszárítkozni. Egy eső még rövid időre visszazavar, de ez már nem tart sokáig, s a hátralévő utat a felső fedélzeten fekve tesszük meg. Az utastársak is szépen lassan előbújnak, lassacskán mindenkibe visszatér az élet. A kikötésnél azonban úgy nézünk ki, mintha háborúból, a legelső vonalakból jöttünk volna.

Ahhoz képest, hogy előzetesen könnyed kis sétahajókázásra számítottunk, hát valami egészen más kerekedett belőle. Akkor és ott úgy gondoltam, hogy hajóra soha többet. Aztán persze győz a józan (???) ész, s másnap már a Calamian group szigetei között hajókázunk ismét, és olyan dolgokat látunk, amikért akár már is bevállalnám az átkelést újra ;o)

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása